Dr. Kaskovits Melinda
Együttműködő ügyvéd
A Szegedi Tudományegyetemen szerzett jogi diplomát, majd irodánknál eltöltött ügyvédjelölti éveit követően 2022-től együttműködő ügyvédként erősíti tovább szakértőink körét.
A szellemi tulajdonvédelem és az innováció iránti érdeklődése már az egyetemi évek alatt kialakult.
Kutatási témája az Európai Unió digitális egységes piaci stratégiájának keretében napjainkban zajló szerzői jogi reform volt, dolgozatával a XXXIII. OTDK Infokommunikációs jogi tagozatában első helyezést ért el, két különdíjat kapott, valamint több szakmai folyóiratban publikált a témában. 2017-ben Apáthy István díjat kapott diplomamunkájáért.
Szakterületévé vált az évek során az adatvédelem és az informatikai jog is, különös tekintettel a digitális egészségügyi megoldásokra (eHealth).
A digitális világ folyamatosan fejlődik, változik, kihívások elé állítva az ezeken a területeken tevékenykedő szakembereket. Jogászként épp ezért a precizitás mellett elengedhetetlennek tartja a kreatív gondolkodást, hogy megfelelő innovatív jogi megoldásokkal támogathassa ügyfeleit.
Jól tudja, hogy a jogi keretek megértése sokszor nehézséget jelenthet az ügyfelek számára, így minden esetben törekszik arra, hogy egyszerű, egyértelmű, mégis szakmailag pontos tájékoztatást adjon a felmerülő kérdésekben.
A közérthető jogi tájékoztatást pályája eleje óta küldetésének tartja, online publikációival és előadásaival igyekszik közelebb hozni, érdekessé tenni a száraznak vélt jogi témákat, többek között a Copy21 szerzői jogi blog felületén és eseményein.
Szakterületek

