Dr. Baranyi Bertold

Együttműködő ügyvéd, szabályozási szakjogász

Jogi egyetemi tanulmányait 2005-ben fejezte be, ugyanebben az évben Pro Juventute Facultatis díjat kapott, majd az ELTE jogi továbbképző intézetében szabályozási szakjogászi diplomát szerzett.

Pályája első szakaszában a közigazgatásban tevékenykedett: volt parlamenti ösztöndíjas, az Európai Alapjogi Ügynökség nemzeti összekötője, az Igazságügyi Közlöny főszerkesztő-helyettese, az igazságügyi tárca alkotmányjogi főosztályának helyettes vezetője, valamint a közigazgatási hatósági eljárásjog – ezen belül is a Ket. – szabályozásáért felelős főosztályának vezetője.

2010 óta ügyvéd, 2013 óta a Budapesti Ügyvédi Kamara tagja, 2015 tavasza óta a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács szakértője.

Az ügyvédi pálya mellett tudományos tevékenységet is folytat, így különösen társszerkesztője és társszerzője a közigazgatási hatósági eljárási törvény 2013-ban megjelent nagykommentárjának, valamint 2015-ben részt vett az új polgári perrendtartás kodifikációs munkabizottságainak munkájában.

Kodifikációs tapasztalata, alapossága és szakértelme garanciát jelent összetettebb magánjogi és közjogi ügyekben is.

Szakterületek

Dr. Baranyi Bertold
Dr. Baranyi Bertold